
Strandok, amiket muszáj kipróbálnod Vir - Nin - Privlaka - Zaton - Petrcane - Zrce
Horvátország ezernyi természeti kinccsel büszkélkedhet, de kétség sem férhet hozzá, hogy mi magyarok elsősorban csodaszép tengerpartjai miatt járunk ide. Gyerekkorom óta nyaralok Horvátországba, rengeteg strandon pancsoltam már gyerekként, felnőttként, anyaként saját gyermekkel… a kedvenceimből hoztam nektek most egy válogatást!
Jadro, a „központi strand”
Vir szigeten a legtöbben ezt ismerik, belvárosi strandként is hallhattál róla. Népszerű a kisgyermekes családok körében is, mivel lassan mélyül, ráadásul a mólónál légvárban lehet ugrálni, a kicsiket animátorok és zenés vízi torna is várja. Ameddig a gyerekek levezetik a fölösleges energiát, a szülők is kikapcsolódhatnak, hiszen a közelben van étterem, fagyizó, koktélbár is.
Jadro egy kicsit 2-az-1-ben feelinget ad, hiszen a móló egyik oldalán aprókavicsos, másik oldalán homokos part fogad, így igazán van választási lehetőség. Szalmanapernyői alatt nyugágyat is bérelhettek.
Fontos azonban megemlíteni, hogy nem kifejezetten nyugis hely, nagy a pezsgés főszezonban, viszont így a gyerkőcök szinte biztos, hogy mindig találnak játszópajtásokat! A belvárosi parkolás fizetős a szezonban.
Ninska Laguna, Queen’s Beach
Horvátország leghosszabb egybefüggő homokos tengerpartja vár rátok, ha kocsiba pattantok, és egy picit távolabb mentek a szigettől. Nin felé indulva, pontosabban már Ninben kell majd jobbra fordulni ahhoz, hogy elérjétek ezt a csodálatos helyet. Ne aggódj, tábla jelzi az útirányt a sekély, meleg víz, a gyönyörű, homokos part felé, így biztosan odatalálsz! Alig 8 km Virtől, mindenféleképpen érdemes felkeresni, nem csak a strandolóknak, de a kiteszörf szerelmeseinek is, ők ugyanis külön részt is kaptak. Ha még soha nem próbáltad, de érdekel a dolog, akkor jó hírem van; oktatóközpont is létesült itt, így akár kezdőként is belevághatsz.
A strandnál a parkolás 5 euró egy napra, mellé 20 euróért tudtok bérelni egy napernyőt két napággyal. A strand végében hot dogot, jégkrémet és italokat tudtok venni a kis büfékben.
Zaton-Holiday Village, Dalmácia egyik legnagyobb üdülőközpontja
Ha szeretitek a klasszikus, üdülős élményt, itt mindent megtaláltok, amit csak szem-száj megkívánhat: büfék, éttermek, sportolási és szórakozási lehetőségek, 1,5 km homokos és aprókavicsos strand. Nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is képzett animátorok várják különböző aktivitásokkal, például vízi aerobic, vízi falmászás, búvár-és szörfiskola, vízisí, strandröplabda-pálya… és a sort még sokáig folytathatnám. Hatalmas, 30 hektáros üdülőfalu, ahova a belépő 15 euró egy napra, de azért érdemes utána is kéznél tartani a pénztárcát, mert itt rengeteg étel, ital és szórakozás várja, hogy elcsábulj!
Mostina strand Privlaka – akadálymentesített!
Szintén a kisgyerekeseknek ajánlom Privlaka homokos strandját, amelynek olyan tiszta a vize, hogy snorkelfelszerelés nélkül is láthatók a különleges halak. Azért érdemes inkább mégis bepakolni a cuccot a homokozójátékok mellé, mert egészen mesés tengeri világ vár rátok, ha lebuktok a hullámok alá! Van a közelben gyorsétterem és pizzéria is, ha az elemózsia esetleg már nem férne be a csomagba.
A strand másik fele híres a gyógyhatású geotermikus iszapjáról, ami a reuma és az artritisz kezelésében segít, plusz a bőrnek is jót tesz, ezért sokan járnak ide szépülni, gyógyulni is. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a strand akadálymentesített, a kerekesszékesek számára külön bejáratot biztosítottak a tengerhez.
Óvatosan azonban az iszappal; lehetőleg ne a legszebb, legvilágosabb fürdőruhát vegyétek fel, ha Mostinára indultok kiélvezni hatásait, és a hajatokra se nagyon kenjetek belőle, mert nagyon nehéz utána kimosni! Persze, ahogy a mondás is tartja, a szépségért szenvedni kell.
Pag- Zrce Beach – a diszkó szerelmeseinek
Ha a strandolás mellett a bulikat sem hanyagolnátok el, akkor mindenféleképpen induljatok Pag sziget irányába, a Zrce Beach ugyanis nem 1, nem 2, hanem 4 partmenti klubbal is büszkélkedhet. A Papaya, az Aquarius, a Noa és a Kalypso mind híresek arról, hogy éjjel-nappal pörgetik a DJ-k a legjobb slágereket, és legendásak az After Beach Partyk is – május közepétől szeptemberig minden nap!
Ha szeretnél pontosabbat tudni a programokról és bulikról, nézd meg az Eseménynaptárat.
A partiarcok mellett a család többi tagja is jól érezheti magát, különféle vízi sportok, 0-24 bungee jumping, jet-ski, parasailing, wakeboard várja a bevállalósabbakat, röplabda- és focipálya a klasszikusabb sportok szerelmeseit. És persze gyönyörű strand is!
Petrčane Bistro Bar ZANZIBAR medencés strandja
A nyaralás nem akkor ér véget, amikor leadod az apartman kulcsát! Én mindig javaslom a vendégeimnek, hogy hazafelé még ugorjanak be a Vir szigettől 15 kilométerre lévő strandra, ahol zuhanyozó is van, így le tudjátok mosni a sót, és nem kell feszengeni végig az autóban. Szabadtéri medence, gyerekpancsoló, csúszda várja a kisebbeket, vízisportok a nagyobbakat az illatos fenyőfák árnyékában. A belépő 5 euró fejenként, és minden centet megér, hogy még egy utolsót csobbanjatok!
Nektek melyik lesz a kedvencetek?
Én azt szeretem (többek között) a zadari régió strandjaiban, hogy mindenki megtalálhatja itt a számítását. Van nyugodtabb és nyüzsgőbb, sportosabb és chillesebb, lehet úszni, napozni, sportolni vagy akár partizni is. Mindegyik egyedi, mindegyik más élményt kínál, úgyhogy csomagoláskor semmiféleképpen ne hagyd ki a naptejet és a fürdőruhát, irány és fedezd fel Horvátország legszebb tengerpartjait!
Ha a strandok mellett egyéb programok, természeti kincsek, kirándulások is érdekelnek, olvasd el a Programajánlót